hORVÁT vagyok, nem turista!!!!!!!!!
Ez a kilátás fogadott bennünket, amint kiléptünk a teraszra A házunk 2 szintes, alul laknak a háziak, vajdasági asszony, Katerina Tamfara és a horvát férje. A felsőbb szinteket kiadják a magunkfajtáknak.
A megérkezésünk nagyon kalandos volt, S mellett kellett letérnünk az útról, megállva egy kikötőben. Elég sokat kellett várnunk, míg megérkeztek a háziak, hogy motorcsónak-kamionjukkal átvigyenek bennünket és a cuccainkat, ide K szigetére. A szigetnek a lehető legtökéletesebb részén lakunk. Két teljesen zöld szigetet látunk, meg a szárazföld földnyelvét. Itt az a szokás, hogy minden háznak saját kikötője van, így nekünk is, két csónakkal rendelkeznek a háziak, egy reggea- színűvel, és a fehér kamionnal.
Megérkeztünk aug.12.én, vasárnap, kb. 6órakkor. A házinéni ( Katerina kb.60éves) megkérdezte, mikor szolgálhatja fel a vacsorát. Mi egy órát adtunk neki, addig elfoglaltuk a csodaszép, tágas házrészünket, és úsztunk a tengerben. Katerina néni két dolgot kötött a lelkünkre: ne hagyjuk, hogy a Bora- szél becsapkodja az ajtókat, és ne dobáljunk egyetlen kavicsot se a tengerbe, mert annyival kisebb lesz végül a sziget.
A vacsora a háziak szőlőlugasában került megrendezésre, olajfák, leanderek, kaktuszok és egész mediterrán szépséges növény társaságában. A férj helyi pálinkával kínált minket, aztán kezdődött a vacsora. Katerina néni kihozott egy óriási tálat tele apró, sneci szerű kis hallal, melyeket bepanírozott. A kis halaknak látszott a fejük, és a farkuk is, no meg a pikkelyeik. A haltálhoz- melyen kb. 200kis hal volt kisütve- kaptunk még két óriási tál sültkrumplit, és két tál házi olajbogyót. A halakat stílszerűen a férj halászta, az derült kis, hogy annyira parányiak ezek a halak, hogy beleakadnak a háló lyukaiba, és hosszadalmas onnan kiszedni őket. Az olajbogyót tengervízben érlelik napokig. Ezeknek a bogyóknak más ízük volt, mind az általam ismerteknek. Kissé kesernyések.
Az igazat megvallva szörnyen megijedtem, amikor a néni kihozta ezeket a finomságokat, a kis kígyó szerű halakról beszélek. És a néni végig ott ült, nem volt mód arra, hogy ne egyek. Holott irtózom mindennemű kígyóra emlékeztető lénytől, és azt sem szeretem különösebben, ha az állat emlékeztet hajdani mivoltára. A vacsora problémáját úgy oldottam meg, hogy vettem egy nagy levegőt, és letörtem a halak fejét, és így, egészben bekaptam őket. Finom húsuk volt, kb. 30 kis halfej hevert végül a tányéromon, néha kissé kesernyésnek éreztem őket. Mindössze lisztbe voltak megforgatva.
A desszert meg finom, aszalt füge volt, természetesen ezek is mind saját termések. A napon szárítják napokig, néha megforgatva. A fügelekvárba pedig sok cukor kell, mert a gyümölcsök cukortartalma helyenként változó.
Nekem ez az itteni élet nagyon tetszik, a háziak majdnem mindent saját maguknak termelnek, a férfi pedig halászik. Az itteni kertben is érik a lime és a mandarinfa. Sibenikben van valahol egy kertészet, onnan szerezték be a palánta citrusokat.
A sziget mindössze akkora, hogy kb. 1 óra alatt teljesen körüljárható. Van egy kis sétálóutca, egy apró főtér, és rengeteg kanyargós sikátoros utcácska. A temető a templom körül épült fel. Érdekessége, hogy a sírok, akár a nagy bevetett ágyak, a föld fölött helyezkednek el. Több tippünk is volt erre a különleges szokásra:
- a víz kimossa a sírokat
- a sziklákba nem lehet sírokat vájni
- így a holtak nem kerülnek a föld alá, hanem az élők közelében vannak
A megoldás ennél prózaibb: a sziget alatt is tenger van, nem lehet mélyre ásni, mert ott már a víz az úr. "
"Kedvenc" Isla K-i eklektikus sírom
Itt a világ vége.
Vagy inkább a közepe?!
Praktikus emberek a horvátok, már a ház elé, a lépcső mellé építettek egy kinti zuhanyzót. 
Kipróbáltam, működött. 
Vízi szőnyeg- alattunk, előttünk
Világvégi piknik
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése